994 bejegyzés, 8 kategóriából.
A „nagyapa” egybeírva.
A „Nagy-Magyarország” kötőjellel, mindkét tag nagy kezdőbetűvel.
Családnévként mindkét tag nagybetűs (Nagy Sándor); jelzős szerkezetben („a nagy Sándor”) a „nagy” mint melléknév kicsi.
A „Naggyal” egybe, ggy-vel kettőzve (a -val ragja hasonult).
A „nadragulya" ly-nal — mérgező növény.
A „nadály" ly-nal — pióca, gyógynövény.
A „művészet" hosszú ű-vel.
A „művész úr” különírva — megszólítás.
A „műsor" hosszú ű-vel.
A „műhely" ly-nal — a hely összetétele.
A „múlt hét” külön — minőségjelzős szerkezet (melléknévi igeneves jelző + főnév).
A „múlott” — hosszú ú-val, egy l-lel: a „múlik” ige múlt idejű E/3. alakja.
A „muszáj” j-vel írandó: „muszály” nem létező alak.
A „munkahely” egybeírva.
A „mulya" ly-nal — élhetetlen, ügyetlen, lassú gondolkodású.
A „mulandó” rövid u-val (annak ellenére, hogy a „múlik” hosszú ú-val).
Csupa nagybetűs rövidítés + toldalék: kötőjellel.
Az „MS Office-ból” kötőjellel — néma e-re végződő idegen + toldalék.
A „Móriczcal” — régies „cz” végű név + -val: a kiejtett c-vel kettőződik.
A „módszer” egybeírva, hosszú ó-val.
A „most már” külön — két önálló időhatározó.
A „mosolyog" ly-nal írandó.
A „mosoly" ly-nal — mosolygás.
A „mordály" ly-nal — régi pisztoly.
A „mondjuk” d + j betűkapcsolattal — a „mond” ige T/1. felszólító/kijelentő alakja.
Két alak: „mondd" (kettős dd) = felszólító; „mond" (egy d) = kijelentő.
A „moly" (lepke) ly-nal írandó.
A „mivelhogy” egybe — összeforrott okhatározói kötőszó.
Mindkettő helyes, kontextusfüggő: kötőszóként egybe (miután), kérdőszóként külön (mi után).
A „mitévő” egybe — összeforrott kérdő szerkezet (= mit teendő).
Mindkettő helyes — más szerepben: „miszerint” (egybe) vonatkozó kötőszó (= ami szerint); „mi szerint” (külön) kérdő szerkezet („mi” kérdőnévmás + „szerint” névu…
A „miszerint” alárendelő kötőszóként egybeírva.
Sztenderd: „mintha” (egybe) — feltételes hasonlító kötőszó. A „mint ha” (külön) régies/ritka.
A „mint ahogy” külön — két önálló kötőszó (hasonlító szerkezet).
Általános elv: az egybeírásnak / különírásnak a magyarban gyakran jelentésmegkülönböztető szerepe van — sok pár „mindkét” alakban helyes, de eltérő értelemben.
A „mindkét” egybe — összeforrott páros mutatószó.